Személy szerint én még sohasem jártam Gánton. Gánt egy Fejér megyei kis község, Csákvár és Csákberény között található. Napjainkban a Vértes egyik legfontosabb turisztikai célpontja. A főbb nevezetességei a Bauxitbánya Múzeum, és a földtani tanösvény. Aligha több mint ezer lakosával Fejér megye egyik legkisebb települése. Túránk ezúttal innen indult, fő célpontunk a Géza-pihenő volt.
A kék turistajelzésen indultunk el, de ettől hamar el is ment a kedvünk, mert többen is errefelé vették az irányt. Sokkal izgalmasabb volt egy nem jelzett úton, a Somfa-völgyön keresztül feljutni Gézához. Ez a völgy is csodaszép hely, a fák lombján át beszűrődött a napfény, lengedezett a szél. Így, eső után enyhén saras volt az út, de ez nem hátráltatott minket, két eső között pont sikerült befejeznünk a túrát. Sok helyen a vadak jellegzetes szagát lehetett érezni, láttunk néhány muflont, majd később egy őzet is.
Ha esetleg egy másik úton mennétek fel Gézához, biztosan nem fogtok eltévedni, hiszen majdnem minden környékbeli erdei út ide tart. Mi sem tévesztettük el, 4,8 kilométernél jártunk, mikor a pihenőhöz érkeztünk.
Gézától belátni a mellette fekvő völgybe. Csodás látvány, hogy semmi nem szakítja meg az erdőt, fák vannak, amerre csak a szem ellát. Itt jót lehetett pihenni, inni; majd miután kipihentük magunkat, folytatódhatott a túra.
Visszafelé egy hegygerincen sétáltunk, ahol érezhetően jobban fújt a szél, mint lent a völgyben. Egy ideig a kék jelzést követtük, később az országos túraútvonal balra fordult, mi pedig egyenesen mentünk tovább. Hasonlóan a csákberényi tanösvényhez, itt is alacsony fás erdő volt, kicsit furcsa volt a völgyben növő magas bükkök, tölgyek és gyertyánok után.
Két és fél óra túrázás, 208 méter emelkedés után visszaértünk a kiindulópontunkhoz. Ez idő alatt 9,73 kilométert sétáltunk. Nekem ez az egyik kedvenc vértesi túrám, jó szívvel ajánlom nektek is, látogassatok el egy hétvégén Gántra túrázni, szerintem biztos nem bánjátok meg :)
A térkép szokás szerint itt lesz, ha kedvetek támad túrázni az útvonalon, töltsétek le bátran ;)