A Balaton hazánk legnagyobb tava, évente több százezer ember nyaral a hűs víz közelében. Vannak olyanok akik a pihenést, a strandolást szeretik inkább, de van, aki az aktív kikapcsolódást, a sportot kedveli jobban. Utóbbiak közé tartoztunk, tartozunk mi is, és 2021 júliusában úgy döntöttünk, hogy körbetekerjük a Magyar Tengert. Alábbiakban az élményeinkről, tapasztalatainkról olvashattok.
A kör időpontját 2021. július 22-ére tűztük ki. A két korábbi balatoni tekeréssel ellentétben a tesóm, Bence nem tartott velünk, azonban unokatesóm, Geri igen. Az időjárás előrejelzés alapján kellemes időre számíthattunk, 27-28°C-kal és szerencsére csapadék nélkül. Ez így is lett.
A nagy nap előtti délutánon elkezdtünk összepakolni a hátizsákokba. Szendvicseket készítettünk, ezeken kívül néhány müzli- és fehérjeszelettel egészítettük ki a fejenként három szendvicsből álló "menüt". Az ennivalók elkészítésén és elpakolásán kívül természetesen voltak más feladataink is, mint például fel kellett tenni töltőre a biciklilámpákat, az óráinkat és telefonokat; fel kellett pumpálni a bicikliket, majd felrakni őket a bicikliszállítóra, hogy ne reggel kelljen vele vesződni. Utóbbit értelemszerűen apa csinálta. Mikor minden készen állt, már mehettünk is aludni, hiszen az előkészületekkel jól elment a délután, már kilenc-fél tíz felé járt az idő.
A kör reggelén 4:30-kor kelt a csapat. Megreggeliztünk, elvégeztük az utolsó simításokat, ellenőriztük, hogy minden megvan-e, és már 5:30-kor indultunk is Balatonfűzfőre, ahonnan a túrát kezdtük. Ilyen korán még alig volt forgalom, igencsak gyorsan odaértünk. A Fövenyfürdő strand parkolójában majdhogynem csak mi álltunk, "luxus" helyünk volt, szó szerint. Délelőtt a kavicsos parkolóban már nem lehet helyet találni, szuper volt, hogy így reggel még sikerült. A biciklik lepakolása után hátunkra vettük a hátizsákokat, felhúztuk a bukósisakokat és közép-európai nyári idő szerint 06:49-kor elindultunk az északi part mentén, hogy aztán a tavat megkerülve délután visszaérhessünk Fűzfőre.
A bicózás nagyon jól ment. Nem volt problémánk, minden szuper volt - a biciklik, az időjárás, a kilátás; utóbbi főleg inkább az északi parton. Sikerült a dombok között 20 km/óra feletti átlagot tekernünk, így is terveztük. Előre elkészítettem egy táblázatot, hogy hány kilométerre vannak egymástól a települések, így mindig tudtuk, hogy mi következik. Több helyen álltunk meg: Örvényesen, Révfülöpön, Keszthelyen, Balatonberényben, Fonyódon, Zamárdiban és végül Balatonvilágoson. Szerencsére mindig találtunk kutat, így folyadékból is elegendő állt rendelkezésünkre.
Ha egy dolgot kellene kiemelnem, amiben sokkal jobb a déli part, az az utak minősége. Tudom, sokan mondták már, de akkor is. Az északi parton elég sok helyen a fák gyökerei tönkretették a bicikliutakat, ezek egy kis felújításra szorulnak. Azonban a lehető legeslegrosszabb bicikliút a Balaton körül Badacsonytördemic-Szigliget vasútállomás és Balatonederics között van. Az az útszakasz egyszerűen borzasztó. Egy szó mint száz, az a túra legrosszabb része. Az, hogy fél méterenként figyelni kell, nehogy hasast dobj egy 20 centi magas gyökér miatt, még hagyján, de ráadásul szűk is (néhol benőtte az út szélét a gaz, néha a fák miatt nem igazán lehet lehúzódni a szélére), szóval még azt is figyelned kell, nehogy nekimenj egy szembe jövő bicajosnak. De miután túljutottunk ezen a "kiváló" minőségű útszakaszon, meglepve tapasztaltuk Balatonedericsen, hogy léteznek sima, gyökér nélküli bicikliutak is. Viccet félretéve, ez a szakasz valóban rossz volt, de túltettük magunkat rajta. Mindenesetre semmiképp nem ajánlom országúti kerékpárral.
Fenékpuszta után egy útfelújításba botlottunk, amihez megint csak gratulálni tudok. Először egy kavicsos útra kellett rámennünk, aztán egy karbantartási (vagy nem tudom milyen, de elég szűk) alagúton keresztül kellett átmennünk az épülő híd alatt a másik oldalra. "Zseniális" megoldás - főleg hogy le is kellett szállnunk a bicikliről.
De ennyit a negatívumokról - ha akarnék sem tudnék többet írni, ugyanis nagyjából ennyi. A déli parton felgyorsultunk, itt 24-26 km/órás tempóval tekertünk. Jóval jobbak voltak az utak - kivéve Fonyódnál egy rövid szakaszon - ez is lehetővé tette a gyorsulást, na meg persze az, hogy elég sík a terület.
A déli part legnagyobb emelkedője Balatonvilágoson van, ahol befordulunk jobbra a város felé, és a tetején egy vasúti átjáró van. A tábla szerint 15%-os dőlésszögű emelkedő! Elég rendesen megküzdöttünk vele a végén - és amikor már azt hihettük, hogy vége van a vasúti átjáró után, még csak akkor jött a java. Igaz, jóval lankásabb, de hosszabb emelkedő árán juthattunk fel a Székelykapuhoz, ahol megcsodálhattuk a Balatont a magaspartról.
 |
Itt már csak nagyjából 20 kilométer volt hátra, úgyhogy a kilátás megcsodálása után nyeregbe pattantunk, és legurultunk az aligai magaspartról. Mindössze Balatonakarattyán és Balatonkenesén kellett már csak keresztültekernünk, és 206 kilométer tekerés után végre megérkeztünk Balatonfűzfőre, vissza a strandhoz. Leírhatatlan érzés volt, mert megcsináltuk! Eszméletlen. :)
A kört nettó 9 óra 52 perc, bruttó nagyjából 13 óra alatt. 20,8 km/órás átlagsebességgel haladtunk, és 542 m szint volt benne. Mi azt a verziót teljesítettük, amiben nem volt benne a Tihanyi-félsziget, ezért 206 kilométer lett összesen. :)
Nem volt más hátra, mint megenni egy hamburgert, egy jó hideg kólával. Erre a célra egy parti büfét szemeltük ki - a nevét sajnos már nem tudom, de ár-érték arányban teljesen elfogadható volt, a hamburger pedig igen jól esett.