
A nyár utolsó (és egyben első) túrája volt az augusztus 27-ei VI. Móri Sportvidék túra. Azért volt az első, mert nagyon meleg volt idén nyáron, és közületek is sokan mentek nyaralni. Az utolsó pedig azért volt, mert négy nap múlva kezdődik az ősz, s vele együtt az iskola is, nem utolsósorban minden visszatér a rendes kerékvágásba.
Búslakodni viszont nem volt okunk, hiszen tizenhárman voltunk, kellemes volt a társaság, így kellemes beszélgetéssel, nevetéssel hamar eltelt a 10 kilométeres túra. A szokásos helyről indultunk, ahonnan a teraszos szőlök között felgyalogoltunk az erdő bejáratáig, ahol kapu volt, de nem volt bezárva :). Itt balra fordultunk, és kb. 200 méteren lefelé haladtunk a zöld sáv-piros L úton. Jobbra, a piros sáv turistaút felé haladtunk tovább, amit néhány száz méter megtétele után el is értünk. Itt következett a neheze, felfelé kellett kaptatnunk egy jó darabon. Mikor a köves út keresztezte az utunkat, balra fordultunk, és megpihentünk a lankás lejtőn. Néhány kanyar következett, ezt követően pedig Árkipuszta irányába, élesen balra tértünk. Tarvágásokkal tarkított völgyben folytattuk az utunkat, amit - szerencsére - hamarosan felváltott az egészséges tölgyerdő. Még egyszer balra fordultunk, és az Antal-hegyi kört megtéve, néhány kilométer múlva visszaértünk a piros sáv jelzésre. Eközben többször is lehetőségünk nyílt "kinézni" az erdőből, valamikor a móri Bányász-telep színes házait, máskor a szépen megművelt szőlőskerteket lehetett látni. Innen már könnyűszerrel, lefelé haladva elértük a túránk kiindulópontját, a Mór-Csókakő bicikliutat.
Ha a túra felkeltette az érdeklődésed, a térképet a TúraTárban megtalálod.
Alább láthatjátok a túráról készült összefoglaló videót: