A Szent György-heti Vigasságok programsorozat keretében – április 30-án – az idei évben is megrendezésre kerül a már hagyománynak számító Ezerjó Félmaraton. A szervezők már a nyolcadik ilyen eseményt szervezik meg, melynek keretében ezúttal is lehet választani 5 km-es, 10 km-es és 21 km-es távok közül.
A rajt és a cél most is a Szent István park polgármesteri hivatal felőli részén lesz, ahonnan az félmaratoni távot futók 10 órakor, az 5 km-t teljesítők 10 óra 10 perckor, a 10 kilométerre vállalkozók pedig 10 óra 15 perckor fognak indulni.
Az idei év újdonsága a gyermek futam, ahol a kisebbeknek két távval készültek a szervezők: a Törpikék futam távja egy kör a Szent István parkban, míg a Manó távot teljesítők két ilyen park-kört futnak majd. A gyermek távokra regisztráció, nevezés nem szükséges.
Érdemes a versenyre előnevezni, hiszen a helyszíni nevezésnél olcsóbb, és a befutóérmünk is garantált lesz.
További információk a versenyről a www.ezerjofelmaraton.hu oldalon találhatóak.
Minden résztvevő futónak sok sikert és jó felkészülést kívánok! 💚
A fotó forrása: ezerjofelmaraton.hu